Visszaemlékezés igazgatóságom 31 évére

Borbényi László - iskolánk volt igazgatója 1959. október 14-én délelőtt a megyei kereskedelmi osztályon megkaptam az igazgatói kinevezésemet és még aznap átvettem az iskolát. Az iskola "átvétele" életem legnagyobb csalódása volt, mert képzeletemben az iskola épületet, felszerelést, tantestületet és tanulókat jelentett. Valóságban az iskola a közgazdasági technikum épületében működött, a délutánonként szabaddá vált termekben. A felszerelés annyi volt, hogy költözködésünknél egy kölcsönkért ruháskosarat nem töltött meg, pedig az iskola iratai is abban kaptak helyet. A tantestületben rajtam kívül egyetlenegy állományi nevelő nem volt, az órákat több mint harminc óraadó látta el. Annyi sokféle és elaprózott volt a képzés, hogy volt olyan osztály, ahol a 17 tanuló hat szakmai csoportból tevődött össze és minden szakmai csoport külön-külön áruismeretet tanult.
Bevezetőként is köszönetemet és nagyrabecsülésemet fejezem ki a szakmai óraadók közül azoknak, akik nagy szakmaszeretettel, szaktudással és lelkiismeretességgel huzamos időn át segítették a kereskedelmi szakképzést... Itt kell kiemelnem Türei Mihály élelmiszer eladó-, Nagy László cukrász-, Sári József ruházati eladó- szakmát oktatókat. Bár egyik sem volt hivatásos pedagógus, emlékezetemben a legjobb nevelők között tartom számon őket. Ezzel nem akarom csökkenteni a sok jó munkát végzett volt munkatársam érdemeit. Az iskolát Keresztényi Istvánnétől, az akkori megbízott vezetőtől vettem át, aki az 1959/60-as tanévet megszervezte és beindította - az átvétel előtt már hat héten át folyt az oktatás -, ez nagy segítséget jelentett számomra a tanév folytatásához.
A közgazdasági technikum akkori igazgatója Bajóczki János a tanáriban szabaddá tett egy asztalt, ahol kijelölte működésem helyét és tájékoztatott, hogy mikor és melyik termeket használhatjuk.
A baj csak az volt, hogy a sok szakmai óra megtartásához nem volt elég helyiség. Szerencsére verőfényes őszi napok voltak akkortájt, így a szabadban is lehetett órákat tartani.
Iskolánk címereNagyon éreztem, hogy itt nem szabad maradnunk és a hideg beállta előtt lépnünk kell. Új helyet kellett keresnem. Legjobb megoldást a Május 1. úti új általános iskola jelentette, ahol azon az őszön indult meg a tanítás. Felvettem a kapcsolatot Danisovszki Imrével, az iskola akkori igazgatójával és megállapodtunk az iskolánk átköltöztetésében.  Rendelkezésünkre bocsájtott egy irodát és a délutáni oktatásunkhoz az emeleten lévő összes tantermet, így november elején már ott folytathattuk a tanítást. Az átköltöztetés könnyen és gyorsan történt, de a technikumi tanárok számára, akik óraadóként tanítottak nálunk, nagy kényelmetlenséget jelentett a két iskolaépület közötti távolság, ezért többségük lemondta az óráit iskolánknál. Nagyon gyorsan át kellett szervezni a tantestületet. A kilépők helyére többségében a helyi általános iskola tanáraival kötöttem megállapodást. A tanév közbeni átszervezéssel óraadást vállaltak: Danisovszki Imre, Závorszki István, Tóth Istvánné, Sztermen Zsuzsanna, Kojnok Gyuláné, Kelemen Erzsébet majd később Barnvai Margit és Varga István.
A tanítás a testnevelési órák kivételével délután folyt 14 órától 18.15-ig. A testnevelési órákat a 211. ISZI tornatermében tartottuk mindaddig, míg a Városi Sportcsarnok fel nem épült. Testnevelő tanárok voltak: Somogyi Mihály, Szabó Géza, Szepesi Antal és Kiss Imre.
A testnevelési órák előtti és utáni időben - miután tanulóink közül bejáró is volt - tanulószobát kellett biztosítani. Erre a célra a KPVDSZ rendelkezésünkre bocsájtotta székházát, biztosítva fűtést, világítást, takarítást és mindezt díjmentesen.
A kezdeti - 117 fős - létszám nagyon gyorsan a duplájára emelkedett, később pedig megháromszorozódott.
A létszám gyors emelkedésében a következők játszottak szerepet:

  1. az 1959/60-as tanévtől megszűnt a kétéves képzési forma és egységesen minden szakmában a hároméves képzésre tértünk át;

  2. az önálló szövetkezeti iskolák megszűnésével (Tokaj és Budatétény) a szövetkezeti tanulókat is mi képeztük. Különösen nagy létszámigénnyel jelentkezett a Pásztói ÁFÉSZ;

  3. olyan nagy volt a jelentkezés, hogy kénytelenek voltunk többször is 40 főt meghaladó osztályokat indítani;

  4. a kereskedelmi hálózat olyan gyors ütemben fejlődött, hogy a szakember-utánpótlás biztosításához egyre több tanulóra volt szükség.

 

A kereskedelmi hálózat helyzete az 1959/60-as évek környékén a mélyponton volt. Már megkezdték a régi üzletek lebontását, de még nem készültek el az újak. A vendéglátásban a város legszínvonalasabb üzlete a "Nemzeti Szálló és Étterem" volt.Iskolánk mai vendéglátós kabinetje
A '60-as évek elején gyorsan javult a helyzet. Átadták a Salgó Éttermet és az már javította a képzés helyzetét, de az igazi javulást az 1963-ban átadott Karancs Szálló jelentette.  A szálloda nem csupán korszerű tárgyi feltételeket biztosított, hanem a szállodával idetelepült szakemberek is aktívan részt vettek a szakmunkások képzésében: Elek István, Herczeg József, Kovács András, Koós Sándor a szakács szakma oktatásában működött közre, míg Begyik István a felszolgáló és vendéglátóipari eladó szakismeretet tanította mindaddig, míg felesége iskola állományú szakoktatóként helyét át nem vette. Itt kell megemlíteni, hogy Begyik Istvánné iskolánk legeredményesebben dolgozó szakoktatója volt 12 éven át. Működése alatt a Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyén tanulóink a vidéki iskolák közül a legtöbb érmes helyezést érték el. A vendéglátóipari eladó tanulók országos szakmai csapatversenyén egymás után háromszor lettek elsők iskolánk tanulói, így véglegesen elnyerték a kiírt vándorserleget. Talán egyedüli, hogy kiesését azóta sem tudtuk pótolni...
A kereskedelmi szakmák oktatására a Pécskő Üzletház, majd később a Lakberendezési Áruház és még későbben az ÉVI Áruház megnyitása egyre jobb feltételeket biztosítottak. Dinamikusan fejlődött a szövetkezeti kereskedelmi hálózat is, példaként a pásztói és a szécsényi hálózatot említem.
Az iskola és a tanulókat alkalmazó vállalatok és szövetkezetek között harmonikus volt a kapcsolat. A vállalatok vezetői érezték az iskola fontosságát és segítették munkáját, itt emlékezem meg Gecse István (Nógrád Megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat), Dombi András (Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat), Dr. Institórisz András (Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat), Karácsonyné Sándor Gabriella (Karancs Szálló) igazgatókról, valamint Tátrai István és Divéki László igazgatóhelyettesekről, akik nem csupán anyagilag segítették iskolánk munkáját, hanem a szakmunkásvizsgák elnökeiként személyesen is aktívan közreműködtek és azóta is folytatják ezt a tevékenységet.
Minden tanuló egy vállalattal, vagy szövetkezettel (magán cég évtizedeken át nem alkalmazott tanulót) állt szerződéses viszonyban. Az alkalmazó biztosította tanulói számára a munkahelyet, munkaruhát, tankönyveket, ebédet, ösztöndíjat, mely függött: a szakmától, évfolyamtól és a tanulmányi eredménytől. Az ösztöndíj összege az évek során kétszer változott.
A közepes tanulmányi eredményt elérő, vagy meghaladó tanulókat harmadévesen csökkentett szakmunkásbérben is foglalkoztathatták, ebben az esetben az ösztöndíj helyett a kezdő szakmunkásbér 60%-át kapta a tanuló.
A tanulók üzletekben, vendéglátó egységekben tanulták a gyakorlati ismereteket, egy-egy tanulófelelős irányítása mellett.
A Belkereskedési Minisztérium minden szakmára előírta a szintvizsga követelményt, mely részletesen tartalmazta, hogy egy-egy szakmában a tanulónak milyen ismeretekkel kell rendelkeznie. A tanulóknak félévenként három tagból álló bizottság előtt (melynek tagjai: kereskedelmi osztály, a szakszervezet és az iskola képviselője) szintvizsgát kellett tenniük. A szintvizsgán nyújtott teljesítmény alapján alakították ki a tanulók félévi és évvégi osztályzatát. A gyakorlati érdemjegy az ösztöndíj megállapításánál kiemelt szerepet játszott. Az úgynevezett besorolási átlagot úgy számították ki, hogy az elméleti tantárgyak átlagát szorozták kettővel, ehhez adták a gyakorlati jegyet, és ezek összegét osztották hárommal.
A vállalatnak forgatási tervet kellett készíteni, hogy a tanulókat félévenként más és más reszortban vagy másik üzletben foglalkoztassák, hogy minél tágabban ismerhessék meg szakmájukat. A tanuló az adott munkahely belső tagja volt, munkájára számítottak, felelősségérzetét fejlesztették, az üzlet elért eredményében erkölcsileg és anyagilag is érdekelt volt (vállalati jutalom, vállalati üdültetés).
Ez a kétpólusú képzési forma még több mint tíz esztendőn át működött, míg a '70-es évek elején az elméleti és gyakorlati oktatás felelőssége az iskolára hárult. Az akkori rendelkezés alapján épült ki az iskolai szakoktatói rendszer és a csoportos foglalkozás oktatói kabinetekben történt.
Sokat lehetne vitatkozni ennek a formának előnyeiről és hátrányairól.
A kabineti oktatás előnyét a szakács és cukrász szakmánál nem lehetne vitatni, ha a munkahelyek többségénél nem uralkodott volna el az a gyakorlat, hogy elhanyagolták a tanulók szakmai oktatását azzal, hogy ott az iskola, majd ott megtanulod.
Az iskolát meghatározó tényezők közül rá kell térnem az iskola tanítványainak bemutatására. Amennyire elkeserítettek iskolánk feltételei, mindazokért bőven kárpótoltak iskolánk tanítványai, nem csupán kezdetben, hanem igazgatói működésem több mint harminc évén át. Ma is foglalkoztat az a kérdés, hogy minek köszönhető volt az, hogy évről-évre olyan jó tanítványaink voltak, akikkel öröm volt foglalkozni. Véleményem szerint ebben fontos szerepet kapott a nagy válogatási lehetőségünk. A mindig jellemző túljelentkezést okozhatta az a tény, hogy környékünkön nem voltak olyan könnyűipari nagyüzemek, melyek a nők ezreit foglalkoztatták volna, mint például nagy textilgyár.
Tanulóink magatartását befolyásolta maga a kereskedelmi szakma. A kereskedelemben az udvariasság, figyelem, tapintat és az önuralom mind szakmai követelmény, így a tanulók magatartását szakmai kérdésként is számon kérhettük.
Szerepet játszott az is, hogy tanítványaink nagy része leány volt és közismert, hogy a lányok fegyelmezettebbek a velük azonos korú fiúknál.
Segítette munkánkat, hogy tanítványaink többsége mögött kiegyensúlyozott szülői háttér állt. Ez a kedvező állapot a '80-as évek dereka után gyorsan romlani kezdett.
Előnyös volt, hogy a tanulóink többsége egészséges vidéki környezetből jött. (Sok jó tanulót adott Somoskőújfalu, Hasznos, Tar, Vizslás).
A munkahelyi dolgozók pozitív példái, a tanulókkal való foglalkozás révén mind hatással voltak tanulóinkra, s természetesen az iskola oktató-nevelő munkája. A sok oktatási-nevelési cél közül kiemelt szerepet kaptak:

<< Vissza